Turisztikai szolgáltatások fejlesztése Nyugat-Dunántúlon
NYDOP-2.1.1/I-11
Támogatás célja
A konstrukció célja versenyképes turisztikai szolgáltatások fejlesztésének, attrakciók kialakításának és fejlesztésének, valamint a 239/2009. (X. 20.) Korm. rendeletnek megfelelő üzleti célú szálláshelyek minőségfejlesztésének támogatása. Szálláshelyek fejlesztése esetében a meglévő férőhelyek fejlesztésén keresztül (bővítés nélkül) megvalósítható kategóriaváltás is támogatható, legfeljebb 4*-os kategóriáig.
Meglévő (különösen korábbi turisztikai programokból támogatott) turisztikai attrakciók területén vagy azok környezetében illetve azokhoz kapcsolódóan, valamint turisztikai attrakciókhoz közvetlenül nem kötődő turisztikai célú szolgáltatások létrehozása, fejlesztése (beleértve szálláshelyekhez kapcsolódó szolgáltatásfejlesztést), továbbá
- turisztikai attrakciók kialakítása és fejlesztése:
• látogatószám növelése az új vonzerők fejlesztésével és a meglévők szolgáltatási minőségének javításával;
• elmaradott, de meghatározó turisztikai potenciállal rendelkező térségek turisztikai kínálatának fejlesztése;
• regionális szintű tematikus turisztikai programcsomagok kialakításának ösztönzése; melyek mind a turisták, mind a helyi lakosság életminőségének javításához hozzájárulnak (és a helyi lakosság részére is biztosítják a hozzáférést), továbbá az alábbi jellemzők közül eggyel vagy többel rendelkeznek:
- szezonon kívül (április 1. előtt és október 31. után) és/vagy rossz időben is garantáltan igénybe vehető szolgáltatásokat kínál;
- innovatív, újszerű technológiai megoldásokat hasznosít (pl. internet, mobil technológiák, foglalási rendszerek);
- növeli a turisták átlagos tartózkodási idejét
Pályázók köre
Mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő alább felsorolt vállalkozások pályázhatnak:
o Jogi személyiségű gazdasági társaság (KSH 11)
o Jogi személyiség nélküli gazdasági társaság (KSH 21)
o Egyéni vállalkozás (KSH 23)
o Non-profit gazdasági társaság (Kft. és Rt., KSH 57)
Nem nyújthatnak be pályázatot azon gazdasági társaságok, amelyek a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 22. § (1) bekezdés alá tartoznak.
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, aki, vagy amely nem rendelkezik legalább egy lezárt, teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel.
Egyéni vállalkozók csak kis méretű (25 m Ft támogatási összeg alatti) projektek támogatására jogosultak pályázatot benyújtani.
Támogatható tevékenységek köre
Jelen kiírás keretében kizárólag induló beruházások támogathatók, melyek megfeleltethetőek a támogatás céljánál leírtaknak.
Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek
• A turisztikai szolgáltatás piacra viteléhez kapcsolódó üzleti marketing-tevékenység, promóció támogatása
• A beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó, a megközelítést, pihenést, köztisztaságot szolgáló környezetterhelést csökkentő infrastruktúra kiépítése
• Szabadvízi strandok területén vendéglátó egységek fejlesztése, kialakítása
• Attrakcióhoz kapcsolódó, a desztináció kínálatához, arculatához illeszkedő ajándéktárgyak kereskedelméhez szükséges infrastruktúra kialakítása
• Illemhely kialakítása
• A projekt keretén belül létrehozandó épület, eszköz energia-hatékony működését javító beruházások, például megújuló energiaforrások felhasználása
• Élő állat vásárlása
Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek
• Tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása
• Könyvvizsgálat
• Akadálymentesítés
• Azbesztmentesítés
Amennyiben a pontozásos tartalmi szakmai szempontok értékelése során a projekt javaslat nem éri el az 50 pontszámot, a projektjavaslat támogatásra nem javasolható. Ennek a kiszámolásához a 2009-es és 2010-es év éves beszámolóira van szükség, a kötelező mellékletekkel.

* A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén jelenleg nem adható 50 millió forintnál magasabb támogatás, azonban az érintett három régió akcióterve – így a Nyugatdunántúli régió esetében is – tartalmazza jelen tervezési időszakban turisztikai attrakciófejlesztési kiírás megjelentetését, egységesen a három érintett régióban.
Pályázati Kommunikáció
Egyre több pályázati kiírás ad lehetőséget a hazai vállalkozások, önkormányzatok és intézmények részére, hogy a kitűzött céljaikat megvalósítsák.Cél lehet, a foglalkoztatás bővítése, gazdaság élénkítése és a tartós növekedés feltételeinek megteremtése stb. Tovább--->
Pályázatírás
Önt is nyomasztja a gondolat, hogy úgy fizet ki súlyos százezreket egy pályázat megírásáért, hogy senki nem garantálja annak sikerességét? Én megteszem! Pályázata vagy sikeres lesz, vagy ingyen dolgoztam Önnek!Cimkefelhő
program támogatása alapú pályázati igény települési rekultivációs folyamatmenedzsment érintő életmódot kiterjesztése középvállalkozások kielégítése turisztikai helyi komplex vállalati fejlesztése technológiai térségi pályázat szilárdhulladék-lerakókat programok telephelyfejlesztés energia megújuló mikro energiaforrásokkal szolgáltatások hűtési


