Zöldgazdaság-fejlesztési Program
A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő rekultivációs programok kiterjesztése – egyfordulós pályázat - KEOP-2.3.0/B/11
A felszíni és felszín alatti vizek további szennyezésének megakadályozása és a környezetterhelés csökkentése érdekében, összhangban az Országos Hulladékgazdálkodási Tervvel, illetve a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006 (IV. 5.) KvVM rendelettel, a konstrukció célja a környezetet és a lakosságot is folyamatosan veszélyeztető, régi, műszakilag nem megfelelő bezárt, illetve felhagyott települési szilárdhulladék-lerakók rekultivációs programjának kiterjesztése. A pályázat támogatja azon lépéseket, melyekre az előkészítés során, a biológiai-és technikai helyreállítást vagy az utógondozás időszakában van szükség. Javul a vízminőség, a levegő, gazdagodik a környezet, az állatok és a növények újra birtokba vehetik eredeti otthonukat. Lehetőség nyílik a KEOP-2.3.0 pályázatából kimaradt hulladéklerakók rekultivációjára is. Pályázni lehet helyszín biztosítására, előkészítésére: felépítmények, épületek bontására, használaton kívüli vezetékek bontására, tereprendezésre. Rekultivációs munkálatok végzésére: rekultivációs rétegrend kialakítására, vízelvezető rendszer kialakítására, depóniagáz-gyűjtő, ártalmatlanító rendszer kiépítésére, passzív hidraulikus védelmi rendszerek kiépítésére, hulladéklerakó hulladék felszedésével történő rekultivációjára, valamint a rekultivációs utógondozáshoz szükséges beruházási tevékenységekre.
A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat: KEOP-2.3.0/B/11
Fenntarthatóbb életmódot és fogyasztási lehetőségeket népszerűsítő, terjedésüket elősegítő mintaprojektek - KEOP-6.2.0/B/09-11
Jelen pályázati konstrukció ahhoz kíván hozzájárulni, hogy a különböző érintettek (gazdasági szféra, civil szféra, oktatás, tudományos szféra, tanácsadók és lakosság) együttműködésének eredményeként a társadalom minél szélesebb körében tudatosuljon a fenntarthatóság mint értékrend, ismertté váljanak a fenntartható alternatívák használatának módjai és a fogyasztás környezeti hatásai, valamint javuljon a különböző fenntartható fogyasztási alternatívák ismertsége, elérhetősége és használata. A mintaprojektek (komplex környezeti fejlesztések) több probléma (vízhasználat, hulladékképződés, anyagpazarlás stb.) megoldásához, és a meglévő kedvező folyamatok megőrzéséhez is módszereket, eszközöket adnak. Olyan kommunikációs tevékenységet és fizikai jellegű beruházást is magában foglaló projektjavaslatok kaphatnak támogatást, amelyek meghatározott célcsoport – elsősorban a lakosság - számára mintául szolgálnak a környezettudatos életmódot, fogyasztást illetően és csökkentik a résztvevők vagy felhasználók, haszonélvezők életmódjának környezetterhelését a megelőző környezetvédelmi megoldások alkalmazásával. A projektjavaslatok lényeges eleme a „minta” jelleg: jól meghatározható célcsoport számára kevéssé ismert azonban a gyakorlatba ténylegesen átvehető megoldások, magatartás stb. népszerűsítése, elérésének egyszerűsítése.
A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat: KEOP-6.2.0/B/09-11
Távhő-szektor energetikai korszerűsítése - KEOP-2011-5.4.0.
Magyarországon több mint 2 millió polgár számára biztosítja a fűtést és a meleg vizet a távhőszolgáltatás. Ez a teljes energiafelhasználás mintegy 6 %-át teszi ki. Ugyanakkor a 92 településen működő távfűtési rendszerek jelentős része elavult és pazarló, ezért jelentős energiamegtakarítással jár a felújításuk. Az energiahatékonyságot javító beruházások eredményeként elért megtakarítás a családok által fizetendő díjak csökkentését, a szolgáltatás biztonságát is maga után vonhatja. A pályázati konstrukció alapvető és elsődleges célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság, valamint ezzel együtt a helyi és nemzetgazdasági szintű CO2 megtakarítás fokozása a távhőtermelés és –szolgáltatás primeroldali infrastruktúrájának energetikai korszerűsítésével. A konstrukció a távhőszolgáltatók és –termelők energia-takarékosság, - hatékonyság fokozására irányuló beruházásainak megvalósításához vissza nem térítendő támogatás formájában járul hozzá.
A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat: KEOP-2011-5.4.0
Geotermikus alapú hő-, illetve villamosenergia-termelő projektek előkészítési és projektfejlesztési tevékenységeinek támogatása - KEOP-2011-4.7.0
Magyarország geotermikus kincsét tekintve nagyhatalom. A föld mélyéből kinyerhető hőmennyiség világviszonylatban is figyelemreméltó. A geotermikus energia a 21. században főleg a hőellátásban, távhőtermelésben játszhat jelentős szerepet. Az előkészületek azonban (kutatófúrás tervezése, engedélyeztetése, kivitelezése) jelentős költségekkel és kockázatokkal járnak. A pályázat lehetővé teszi a geotermikus energia hasznosítását célzó projektek döntés-előkészítési, tervezési-engedélyeztetési folyamatait, valamint a kutatófúrások kivitelezését.
A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat: KEOP-2011-4.7.0
Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése - KMOP-3.3.3.-11.
A pályázati felhívás és útmutató a Kormány által elfogadott 2011-2013-es időszakra vonatkozó Közép-Magyarországi Operatív Program akciótervei alapján került kidolgozásra. Magyarország energiakitettsége ellen sokat tehetünk. Az Új Széchenyi Terv e pályázatának általános célja a környezetünket kevésbé terhelő, megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, a megújuló energiaforrásokon alapuló hő- és villamos energia szerepének növelése, és ezen keresztül a széndioxid-kibocsátás csökkentése. Kiemelt célkitűzés a környezeti szempontok érvényesítése a gazdasági fejlődésben. Ennek egyik feltétele a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom és a környezet harmonikus viszonyának kialakítása.
A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat: KMOP-3.3.3.-11
Megújuló energia alapú térségfejlesztés - KEOP-2011-4.3.0
A KEOP egyik kiemelt célkitűzése – összhangban a hazai és az EU energiapolitikával – a környezeti szempontok érvényesítése a gazdasági fejlődésben. Ennek is feltétele a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom és a környezet harmonikus viszonyának kialakítása, a hazai energiahordozó forrásszerkezet kedvező befolyásolása a hagyományos energiaforrások felől a megújuló energiaforrások irányába való elmozdulás elősegítésével. A megújuló energiaforrások alkalmazása azonban nem kizárólag a környezet védelméhez, illetve az energiapolitikai kihívásokra adható válaszokhoz kapcsolódhat. A helyi megújuló energiaforrásokon nyugvó energiatermelő, illetve felhasználó kapacitások kiépítése hozzájárulhat az adott térség energiaellátásának biztosságához, gazdasági, infrastrukturális megerősödéséhez, fejlődéséhez, a foglalkoztatási helyzet javításához és ezzel együtt az érintett település, térség népességmegtartó képességének fokozásához is. E lehetőségekből kiindulva a KEOP-2011-4.3.0 „Megújuló energia alapú térségfejlesztés” elnevezésű konstrukció célja a megújuló energiaforrás-felhasználáson alapuló, a megvalósítás helyszínének tekinthető környezetben térségfejlesztő hatású mintaprojektek megvalósításának és kommunikációjának támogatása, előkészítésének és megvalósításának szakmai segítése, továbbá finanszírozása (vissza nem térítendő formában).
A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat: KEOP-2011-4.3.0
A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése - KEOP-2.3.0/11
A talaj újrászületésével javul a vízminőség, a levegő, gazdagodik a környezet, az állatok és a növények újra birtokba vehetik eredeti otthonukat. A pályázat támogatja azon lépéseket, melyekre az előkészítés során, a biológiai-és technikai helyreállítást vagy az utógondozás időszakában van szükség. A felszíni és felszín alatti vizek további szennyezésének megakadályozása és a környezetterhelés csökkentése érdekében, összhangban az Országos Hulladékgazdálkodási Tervvel, illetve a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006 (IV. 5.) KvVM rendelettel, a konstrukció célja a környezetet és a lakosságot is folyamatosan veszélyeztető, régi, műszakilag nem megfelelő bezárt, illetve felhagyott települési szilárdhulladék-lerakók térségi szintű rekultivációja.
A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat: KEOP-2.3.0/11
Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal - KEOP-2011-4.2.0/B
Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal - KEOP-2011-4.2.0/B A 21. század feladata a korszerű energiagazdálkodás megteremtése. Magyarország sokat tehet a probléma megoldása érdekében. Valamennyi, a hő- (és hűtési) energiaigények kielégítést célzó megújuló energiaforrás alkalmazása támogatható. Ez hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának, a fosszilis energiafelhasználás csökkentéséhez valamint a hőfogyasztók energia-költségcsökkentését eredményezi. Pályázni lehet napenergia-hasznosításra, biomassza-felhasználásra, biogáz és depóniagáz hasznosítására, geotermikus energia hasznosítására, hőszivattyús rendszerek telepítésére, hűtési igény kielégítésére megújuló energiaforrás felhasználásával, megújuló energiaforrások kombinálására, megújuló energiaforrásokat hasznosító közösségi távfűtő rendszerek kialakítására megújuló energiaforrásra való részleges vagy teljes átállítására.
A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat: KEOP-2011-4.2.0/B
Helyi hő, hűtési és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal - KEOP-2011-4.2.0-A
Magyarország a felhasznált energia több mint 75%-át importálja. Az Új Széchenyi Terv keretében kisebb közösségek, vállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek is változtathatnak a helyzeten. A kisebb bekerülési költségű (1- 50 millió forint támogatásban részesülő), elsősorban az épületek energia-felhasználásához kapcsolódó, a megújuló energiaforrás-hasznosító technológiákat magukban foglaló projektek gyorsan juthatnak támogatáshoz. Lehetőség nyílik például napkollektorok, napelemek, biomasszakazánok,hőszivattyúk telepítésére is. A pályázat lényegesen egyszerűsíti a pályázói feladatokat, követelményeket: mintadokumentációt használ, így rövidíti a döntési eljárást is.
A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat: KEOP-2011-4.2.0-A
A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok - KEOP-6.1.0/A/09-11 és KEOP-6.1.0/B/09-11
segítségével. Így cél a fogyasztók környezettudatosságának, környezetkultúrájának éskörnyezet-etikájának fejlesztése, főleg a mindennapi élet területén (táplálkozás,
háztartás, munkahely, közlekedés és szabadidő), a fenntarthatóbb választási lehetőségekről szóló információs kampányokkal, közösségi együttműködések megvalósításával. A pályázat konkrét célja a kompetens és felelős fogyasztói magatartás elterjedésének segítése, a fenntartható életmód értékeinek és eszközeinek széleskörű elterjesztése, a környezeti tanácsadók módszertani kultúrájának korszerűsítése, és a fenntarthatóság nem formális tanulási helyzeteinek ösztönzése. A tájékoztatás, képzés kiemelt eszközei az – elsősorban aktív elérést eredményező – infokommunikációstájékoztatási formák (közösségi oldalak, multimédiás tartalmak alkalmazása, stb.),
melyek előnye a költséghatékonyság és nagy tömegek egyidejű elérése. A civil szféra, az oktatási szektor, a tudományos szféra együttműködésének eredményeként a legszélesebb körben kell tudatosítani a fenntarthatóság értékrendjét, ismertté tenni a fenntartható alternatívákat, használatuk módját, és megismertetni a fogyasztás környezeti hatásait.
Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (E-környezetvédelem) - KEOP – 6.3.0/09-11
Az e-környezetvédelem programja alapvetően a környezeti tervezés, stratégia- ésprogramalkotás segítése mellett, a központi és regionális környezetvédelmi szervek hatóságitevékenységének, illetőleg helyi önkormányzatok informatikai támogatására terjed ki, mígtartalmi szempontból(horizontális fejlesztésként) a tartalomszolgáltatást, tájékoztatást(knowledge management és knowledge sharing) és a közösségi döntéshozatalban valótársadalmi részvétel erősítését – a környezeti demokrácia fejlesztését – tekinti elsődlegesprioritásának.
Tématerületek:Az Európai Környezeti Tájékoztató és Megfigyelő Hálózat (EIONET) magyarországi fejlesztéseAz Informatikai, illetve térinformatikai rendszerek fejlesztése, kezelése, információ szolgáltatás (OKIR)Pályázók köre: Központi költségvetési irányító és költségvetési szervek.
A pályázatról bővebben ide kattintva olvashat: E-Környezetvédelem
Pályázati Kommunikáció
Egyre több pályázati kiírás ad lehetőséget a hazai vállalkozások, önkormányzatok és intézmények részére, hogy a kitűzött céljaikat megvalósítsák.Cél lehet, a foglalkoztatás bővítése, gazdaság élénkítése és a tartós növekedés feltételeinek megteremtése stb. Tovább--->
Pályázatírás
Önt is nyomasztja a gondolat, hogy úgy fizet ki súlyos százezreket egy pályázat megírásáért, hogy senki nem garantálja annak sikerességét? Én megteszem! Pályázata vagy sikeres lesz, vagy ingyen dolgoztam Önnek!Cimkefelhő
mikro alapú vállalati rekultivációs technológiai támogatása kielégítése középvállalkozások pályázati térségi helyi komplex programok folyamatmenedzsment települési fejlesztése szolgáltatások telephelyfejlesztés energiaforrásokkal kiterjesztése megújuló igény turisztikai program szilárdhulladék-lerakókat hűtési pályázat életmódot energia érintő


